Az idei nyáron megtanultuk milyen fontos a természetes vizeink védelme…
Sőt, Majom Úrral mi is jártunk már a Balaton mellett…
Az évszázadok során számos népszerű történet született az írók tollából is, amik a Balaton körül játszódnak.
De mi a TE történetedre vagyunk MOST kíváncsiak! 

Rajzold le és mutasd meg nekünk kedvenc balatoni látképed!
Ha jártál már ott, emlékezz vissza milyen volt, mi tetszett…
Ha még nem, képzeld el bátran milyen lehet……

The post appeared first on NKSK - Bertók László Városi Könyvtár.

The post Fotópályázat 25 éven aluliaknak 2026. appeared first on NKSK - Bertók László Városi Könyvtár.

Az első képeslap története bizonytalan. Elődei a levelezőlapok és a borítékban elküldött üdvözlőkártyák. Ezeken már szerepelt rajz, hogy mekkora számít már képnek az egyéni megítélés kérdése.

A sok megközelítésből kiderül, hogy az 1870-es évek elején születőben volt és 1878-ban Párizsi postakonferencián ismerték el postai küldeménynek. Kezdetben viták voltak arról sérül-e a levéltitok azzal, hogy a lapot a kézbesítő is elolvashatja, de végül rájöttek arra, hogy bonyolult üzenetek közvetítésére nem alkalmas. Eleinte a képes félre is hagytak helyet az írásnak, később ez elmaradt.
A magyar (osztrák-magyar) képeslapkiadás 1896-ban indult a millennium alkalmából kiadott 32 részes postai sorozattal. Ezen volt királyi látogatás, ipari vásár, emlékművek, tájképek, festmények, budapesti életképek. Még ebben az évben elkezdtek kiadni magánvállalatok is, amit egyébként ma is szabad, csak a szocializmusban volt tilos.
Gyakori volt, hogy fotóműtermek, nyomdák, papírüzletek ezzel népszerűsítették magukat. A két világháború között Weinstock Ernő fotográfust a sajtó „képeslapkirálynak” nevezte el.

Ma nagyon gyakori, hogy egy múzeum, galéria ajándékként, vagy jelképes összegért osztogat képeslapot, amire üzenetet talán soha nem fognak írni – emléktárgy marad.
Előfordult, hogy neves képzőművészek is készítettek kis példányszámban (100-1000 példány) képeslapot. Többek közt Oskar Kokoscha.

A válogatásban elsősorban a hétköznapok üdvözlőlapjai szerepelnek, vállalva, hogy némelyik mára mulatságos, vagy szokatlan.

Ez a kis összeállítás nem jöhetett volna létre Szalai Magdolna és Buváry Ilona hagyatéka nélkül.
Köszönet Ország Lászlónak, aki az évek során a legtöbb múzeumi képeslapot összeszedte.

Ország Balázs

The post Új Minikiállítás appeared first on NKSK - Bertók László Városi Könyvtár.

A rendezvény a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával valósulhat meg.
(Pályázati azonosító: 505104/01760)

The post Író-olvasó találkozó – Vendégünk Szélesi Sándor appeared first on NKSK - Bertók László Városi Könyvtár.

Megnyitó helyett – olvassuk Ország Balázs írását saját szenvedélyéről, a képregénygyűjtésről…
Vagy hallgassuk meg itt!:

A képregénygyűjtés esztétikája
Írta: Ország Balázs

1990-ben kezdődött. A képregénnyel való ismertségem ugyan régebbre megy vissza, de valami akkor is elkezdődött. Nyűgös kissrác voltam hosszúra nyúlt autóúton. Apu kiszállt velem egy képregényt venni. Az újságárusnál nem volt Nils Holgerson. Góliát se. Még Bobo se (pedig azt nagyon nyomatták akkoribban.) Superman volt meg Batman. „Ezek meg nem érdekelnek.” Én pedig férfiasan kiböktem: De. Tényleg érdekeltek. Mi olyan különleges van bennük, hogy a felnőttek tartanak tőlük?

Első Superman-em nem jelentette azt, hogy Nilst rögtön elfelejtettem volna. Egy gyerek a teljességet kívánja én is cserélgettem, hol egy Nils, hol egy Fantom utána egy Batman, majd egy Kockás. Ami érdekes: ma is így gyűjtök. Másként számomra unalmas lenne. Belefér ebbe az is, hogy időnként lehorgonyzok egy sorozat mellett azt rendszeresen veszem és még mellette válogatok. Főleg, ha az a sorozat nem egy figurára épül, mint a Kockás, vagy a néhai Epicline.

A gyűjtők közt én három félét különböztetek meg: divatgyűjtő, rajongógyűjtő, esztétagyűjtő.

A divatgyűjtő azért lát neki, mert az most menő és a padtársam is imádja. Én pedig szeretnék beszélőviszonyban maradni vele. Nincs ezzel semmi baj két kifutás lehetséges: Az illető vált a focistakártyákra és leáll a képregénnyel egy-két év múlva. A másik, hogy tovább lép a menőzésen és másféle utat keres, ha tetszik továbbfejlődik. Biztosra veszem, hogyha nem kotyogom ki, hogy érdekel a Superman, vagy nem tetszett volna, ma nem adnék elő, nem szerveznék kiállítást, egyszerűen kinőttem volna a képregényből.

A zsánergyűjtő megszeret egy történettípust, vagy egy tartalmát. Szuperhősöket, a fantasyt, a humort bármelyiket. Azt megkülönböztet figyelemmel kiséri a többibe csak néha kóstol bele. Egy szint fölött ez odáig fokozódhat, hogy az illető tudja a Fülesben melyik humoros képsorokat rajzolta John Miles, de hogy ugyanabban a számban Sebők Imre mit rajzolt meg az teljesen kiesik neki, mert az adaptációt nem szereti, vagy csak nem kiséri figyelemmel. Egyrészt csodálatos felfedezésekhez vezethet (Kubai kalandtörténet a Népszavában, újvidéki újságokban lapuló fumetti, mielőtt Magyarországon beindult volna és hasonlók.) – Másrészt, és erre nem árt felhívni a figyelmet csalódás okvetlenül lesz. Elég csak megnézni mondjuk a Superman halála című kötetet. Minden DC univerzum nagy képregénygyűjtemény tartalmaz egy mai és egy korábbi hasonló történetet. Amikor Superman egy második világháború alatti történetben látszólag meghal, egy piti besurranó tolvaj lövi le, utána pofon is vágja és amikor holtan esik össze nem is csodálkozik. A temetésén egy nő azt mondja: “Ma nem lennék férjnél ha Superman nem utazza át a fél világot, csak hogy bebizonyítsa Charles tényleg szeret engem” Amikor a kilencvenes években kinyírták Supermant nem csak egy szörnyeteg kellett hozzá, ami már előtte lezúzott egy rakás szuperhőst Metropolis fele dőlt romokba, hanem ellenfelét Végítéletet és őt is csúcstechnikai laborokban vizsgálták meg tényleg meghaltak-e, illetve Supermant lehet-e újjáéleszteni.

Vagy horror téma. Horror a Szafári is, ahol enyelgő párokat döf le egy afrikai túravezető unalomból – ritka pocsék rajzokkal. Meg Dylan Dog is, ahol van olyan történet, ahol egyetlen ember hal meg a történet legvégén, természetes hallállal, a többi negyven oldal édesbús hangulatban erre az egyetlen eseményre készíti fel az olvasót. A történetet jóformán végig beszélgetik.

Valamelyik biztos nem fog tetszeni annyira.

Tájékozódási pontot adhatnak a kritikák, recenziók, de az írók rajzolók személye is. Ha az európai képregény a kedvenced könnyebb dolgod van: Ritkább a váltás, ahol mégis van a különbség se nagy. A magyaroknál is hasonló a helyzet.

Az antológia ezért is népszerű műfaj: valami biztos tetszeni fog benne. Valami meg biztos nem annyira. Kérdés inkább az, melyik van többségben.

Amerikaiaknál már nehezebb a dolog. Inkább érdemes tájékozódni melyik író mikor volt a csúcson. Ha erre nincs időd: ismerd meg a kiadót.

A Szépirodalmi Figyelő például konvencionális dolgokat nem ad ki. A többi üzleti, művészeti filozófiája is elolvasható a honlapjukon. Minél több a külföldön nagy siker volt és a bestsellerlistákon frázis annál üresebb a tulaj feje. Jó módszer, ha belelapozol a könyvbe és az ösztöneidre hallgatsz. Én volt már, hogy otthagytam agyon dicsért bevált író sorozatát, mert a színezése síkos papíron egyszerűen ronda lett. Ha egy ilyen alap dologra nem figyelnek, akkor miért higgyem el, hogy a többi rendben van. Ha rajongógyűjtő leszel, profi szinten szerzel egy széles műveltséget popkultúrából.