Pápán végezte el a gimnázium alsóbb osztályait, majd 1884 augusztus 10-én belépett a Mariánus Ferences Rendtartományba. Bölcsészetet Nagyszombaton, teológiát Esztergomban és Pozsonyban hallgatott. 1890-ben szentelték áldozópappá Veszprémben.

1896-ban Székesfehérváron hitszónok, hitoktató és a Katolikus Kör titkára.
1904-ben Budapesten házfőnök, majd az 1905-ös év során 2 hónapos szentföldi missziót teljesített.

Távozása a Kis Ujság névtelen cikke miatt botrányosra sikeredett…

“A ferencrendi zárdafőnök eltűnt.
A budapesti belvárosi ferencrendi zárdának nagy szenzációja van. A rendnek három tagja egymás után tűnt el a szigoritottan megrendszabályozott zárdából. A három eltűnt ferencrendi szerzetes között van a zárda főnöke is Aristides gvárdián. […]
Kora reggel ugyanis a konyha kezelésével megbízott testvér jelentkezett a zárdafőnöknél Aristides fráternél, hogy az aznapi ebéd menüjét megállapítsa. Amikor a zárdafőnök szobájába lépett, az ámulattól majdhogy kővé nem meredt. A zárdafőnök szobája üres volt. Az ágy érintetlenül állott a sarokban, a szobában csomagolás jelei látszottak. Minden a helyén volt, csak éppen a főnök meg az utazótáskája hiányzott. A konyhatestvér nyomban fellármázta a zárdát és hosszas kutatás után megállapították, hogy Aristides fráter nyomtalanul eltűnt. Már az éjszakát sem töltötte a kolostorban. A gvárdiánnak a múlt hét óta hírét sem hallották, a zárdában pedig nagy a fejetlenség és felfordulás. A fráterek zúgolódnak, elégedetlenek. A kolostornak most nincs főnöke és a rend ügyeit ideiglenesen Antonius fráter intézi. ”
1905. május 16. Kis Ujság

Másnap május 17-én helyreigazításra kötelezték az ország szinte összes vezető lapját:
“Az eltűnt gvardián.
Az Országos Pázmány Egyesület védőirodájától vettük az alábbi sorokat:
Több fővárosi lap írt a M. Hírlap nyomán a belvárosi ferencrendiek gvardiánjának eltűnéséről. Emlegetnek — mint ilyenkor szokás, — mindenfélét, többek közt azt is, hogy a gvardián elhagyta volna a kolostort, mert megunta a nagyon szigorú életmódot.
Ez állításra vonatkozólag közzé tesszük, hogy P. Kiss Arisztid pécsegyházmegyei világi pap volt, aki épen azért lépett a ferencrendiek közé, mert a rend szabályait megszigorították.
Ami pedig a gvardián eltűnését illeti, hiteles adatok szerint megállapítható, hogy folyó év április 27-én a magyarországi provinciális kézbesítette P. Kiss Arisztidnek, a budapesti rendház gvardiánjának a rend generálisától érkezett rendelkezést, melynek értelmében P. Kiss Budapestről a szentföldi miszszióba helyeztetett át, ahol reá szükség van.
P. Kiss április 30-án este hagyta el a fővárost és Triesztből a Szentföldre indult, ahová szerencsésen meg is érkezett.”
1905. május 17.

Az eset oly nagy port kavart fel, hogy a beteges atya még onnan messziről is szükségét érezte megvédeni magát és rendjét – Az őt ért támadásra így válaszolt:

“Tekintetes szerkesztőség!
Alázattal felkérem a tekintetes szerkesztőséget és az összes katholikus és keresztény szellemű lapokat, hogy szíveskedjenek megcáfolni mindazt, amit távozásomról a zsidó-liberális lapok írtak.”

Jegyezzük meg: Arisztid felé már torzítva juthattak el a hazai hírek, hiszen nyomát csak egyetlen lapban találtuk meg eddig a tényleges rágalomnak. Ellenben a helyesbítést minden nagyobb lap tisztességgel lehozta.. -kivéve magát a rágalmazást elkövető Kis Ujságot. Bár a források a Magyar Hírlapot okolták, hogy annak nyomán terjedt a butaság. – Sajnos a Magyar Hírlap 1905 májusi számai nem elérhetőek online, hogy ezt azonnal ellenőrizni is tudjuk. Az viszont egyértelmű volt, hogy a Kis Ujságban megjelent cikk írója koránt sem törekedett a valóság kiderítésére. Sőt, a gvardián eltűnését összemosta két másik esettel – ahol valóban más okból távoztak a rendből a testvérek… (persze, ki tudja annak is mennyi a valóságalapja…) Akárhogy is, teljesen elképzelhető szituáció az, hogy Arisztid, aki már csak hallomásból értesülhetett az események ilyen alakulásáról esetleg szintén félre lett informálva… Bocsássuk meg neki ezt a tévedését! Folytassuk a levelet:

“Cáfolatnak elég volna az a körülmény, hogy magam kértem magamat szentföldi misszionáriusnak, mely régi vágyam volt s reá hivatást éreztem.
Azután, hogy a szerzet belügyeit és magánügyeit nem tartozunk a nagy nyilvánosság elé vinni.
Megkapván Rómából a szentföldi misszióra a kinevezést, a törvényszabta módon lemondtam hivatalomról és átadtam utódomnak a tartományfő jelenlétében és közreműködésével.
Hát ez is nyomtalanul eltűnés?
Igaz, nem csaptam zajt azzal, hogy misszionárius leszek, a legszűkebb körben búcsúztam el. Úgy hiszem, ez az eljárás egy szerzetesnél indokolva van. Nem is untam meg a szerzetesi fegyelmet, hiszen itt keleten a legszigorúbban tartjuk a rend szabályait.
Igaz, hogy elfelejtettem távozásomat, szándékomat, elhatározásomat bejelenteni a nevezett sajtónak, ez tőlem szarvashiba volt.
De annyit mondok, hogy itt az «ázsiai állapotok» között, a török, arab, a szakadár orosz és a zsidó fanatizmussal szemben nagyobb oltalomban részesülünk, mint a művelt Európában, ott bántatlanul nyúlhatnak a szerzetes és a pap becsületébe megtorlás nélkül, mert értik a módját. Igazán ázsiai állapot az, ami Magyarországon, főleg Budapesten van, ahol a pap, a szerzetes folytonos céltáblája az elvetemült sajtónak. Itt még egy ferde tekintet sem marad megtorlás nélkül!
Már majd 30 éve annak, hogy a Szentföld zarándokainak nem volt magyar vezetője, gyóntatója, tolmácsa a Szentföldön. Erre vállalkoztam én, elhagyva hazámat s mindazt, ami emberileg még leköthet egy szerzetest. S íme így kommentálják ellenségeink, hogy nyomtalanul eltűntem, csak szenzáció legyen belőle! Nem is törődtem volna vele, ha szent rendem reputációja és a jó meggyőződésű híveknek a megtévesztéstől való megmentése ezt nem kívánná. Egyúttal felkérem a katholikus és keresztény érzelmű lapokat, hogy jelen soraimnak adjanak helyet, mert sem elfoglaltságom, sem gyenge egészségi állapotom — majdnem mindig forró láz gyötör — nem engedi, hogy védelmemet több lapnak megirhassam.
Egy kezdő misszionárius sokkal is jobban le van kötve, hogy irodalmi, sajtóbeli polémiákba bocsátkozhasson. Kérésem megújítása mellett maradtam a tekintetes, szerkesztő urnak régi híve :
P. Kiss Arisztid, szentferencrendi áldozár s szentföldi magyar misszionárius.
Jeruzsálem, 1905. junius 4.”

Hazatérve előbb Szombathelyen, majd Sümegen volt, ahonnan 1906 szeptembere előtt Nagyatádra került. Itt áldozópap, házfőnök, valamint két és fél évig oktat katolikus hittant és latint a Polgári Fiúiskolában. A Nagyatádi Szabad Lyceum Egyesület lelkes tagja, többszöri előadója. 1909-től rövid Sümegi tartózkodás után Kaposváron, majd Andocson élt.

Munkái:

• Lelki ibolyák. Oktató imakönyv a szónokok számára. Veszprém, 1894.
• Szent beszéd, melyet a veszprémi szt Ferencrendiek tp-ában Jézus sztséges szívének szobra megáldásakor mondott. Uo., 1894.
• Vezérkönyv Jézus legszentebb szívéről nevű társulat ájtatosságaihoz. Uo., 1895. (2. kiad. 1902)
• Szerafikus. Oktató imakönyv a Szent Ferenc-rendi laikus testvérek számára. Bp., 1902.
• Szemelvények a 18. sz. iskoladrámákból. Magyarra átírta P. Kiss Arisztid. Nagyatád, 1908. (Klny. Nagyatádi Hírl.)
• Tíznapi lelki magány a szent kereszt tövében. Írta Hardy Schilden. Latinbólból fordította: P. Kiss Arisztid. 7. kiad. Kolozsvár, 1919. (Uaz ismeretlen szerző után lat-ból. Uo., 1919)
• 1895: a Fejérmegyei Napló munkatársa.
• 1906-1909: A Nagyatádi Hírlap tárcairója
• 1903. I-1909. XII: a kolozsvári Szt Ferenc Hírnöke társszerkesztője

Így írnak róla a Nagyatádi Hírlapban 1909-ben:
“[…] szeretetre méltó egyéniségével megnyerte embertársainknak ragaszkodását, ki nagy tudásával, rendkívüli munkásságával – nagy hivatalos elfoglaltsága közepett is – tevékeny részt vett kulturális mozgalmaink minden néven nevezendő ágában, valamint, mint lapunk munkatársa, annak felvirágoztatásában […]”
A búcsú oly fájdalmasnak hat, mintha csak gyászbeszédet olvasna az ember, pedig csak áthelyezésről volt szó, amit egyébiránt az atya sem ellenzett…

Számos vallásos irodalmi munkája mellett például három iskoladrámát is fordított latinból, amit folytatásokban a helyi lap közölt. Benyák Nyomda később különnyomatot is készített belőle – aminek bevételeiből – tessék megkapaszkodni! – sem a nyomda-kiadó, sem a szerző nem a saját vagyonát gyarapította. Nemes egyszerűséggel a Polgári Fiúiskola Könyvtára javára ajánlották fel az összeget…

The post KISS ARISZTID ISTVÁN, pater OFM appeared first on NKSK - Bertók László Városi Könyvtár.

Apja Dolenecz István (1829?-?), Anyja Onody Katalin volt. Nagy-Atádon Somogymegyében született, nagybátya és egyes források szerint keresztapja volt Babay József írónak.

Középiskoláit 1873-tól 1881-ig Pécsett a cisztercita rend főgimnáziumában végezte. 1881-től a pécsi jogakadémia hallgatója volt és a jogi tanfolyamot a budapesti egyetemen fejezte be 1885-ben, majd 1891-ben jogi doktor lett.

1884. szept. 1-től a Nemzet politikai napilapnak munkatársa volt.

Első versét 1879-ben publikálta a Pécsi Figyelőben. 1880-ban a Pécsi Nemzeti Kaszinó pályázatán egyik költői elbeszélése dicséretet nyert. 1882-ben a Pécs című közlöny megalapításában vett részt, ennek segédszerkesztője is volt. Botond, vagy D.J: álnév alatt publikált cikkeket is. Számos archeológiai, művészettörténeti, életrajzi cikk szerzője. Jogi szakkönyveket is kiadott – a családjogról.

1900-ban 1200 kötetet ajándékozott egykori iskolájának a nagyatádi községi iskolának. Ezzel a nagyatádi könyvtárügy egyik legnagyobb támogatója lett.

The post DOLENECZ JÓZSEF, dr. appeared first on NKSK - Bertók László Városi Könyvtár.

A férje dr. Bakács Tibor, egykori KÖJÁL főorvos volt, akivel több évtizedig éltek együtt. Fiúk Bakács András 1976-ban született. Ő is a nagyatádi gimnáziumban végzett. Majd a Pécsi Tudományegyetem Közgazdaságtudományi Karán szerzett diplomát.

Bakácsné kezdetben a közigazgatáson belül az egészségügyben gazdasági főelőadóként dolgozott. Részt vett a gyógyfürdő rekonstrukciójában, a bölcsődék építésének háttérmunkáiban. Akkoriban az egész járás hozzájuk tartozott: Kutastól Iharosberényig. Az Egészségügyi Minisztérium által szervezett egy éves vezetőképző tanfolyamon vett részt, amely 1982-ben szakdolgozattal és sikeres vizsgával zárult.

1983-tól csak Nagyatád város egészségügyi, kulturális, oktatási, sport feladatainak gazdasági- pénzügyi feladatait látta el. Ezen időszakban épült meg a Babay Általános Iskola, a Szakmunkásképző új része. 1991-ben az első szabad választások után irodavezetővé nevezték ki. A közigazgatásból 1998-ban ment nyugdíjba. 1998-ban független jelöltként indulta el az önkormányzati választásokon a Hunyadi utca, Mártírok útja és a Széchenyi tér képviselője lett. 1999 óta minden nyáron megszervezte a Hunyadi-napot. 2002-2006 között az Oktatási és Kulturális Bizottság elnökeke, később alelnöke volt. A 2010-es választásokon már nem indult el.

2018-ban hunyt el, a kaposvári Keleti Temetőben helyezték végső nyugalomra 2018.07.05-én.

(Megjegyzés: az orvosdoktori címet a férje szerezte. A kor szokásai szerint házasság után a feleség is viselhette. Ezt a gyakorlatot később a sok félreértés miatt megszüntették.) 

The post BAKÁCS TIBORNÉ, dr. appeared first on NKSK - Bertók László Városi Könyvtár.

Díjai, elismerései:

• 1938 és 1942.  ifjúsági irodalmi pályázaton arany díszok­levél jutalom verseiért.
• 1971 és 1975. ,,Nagyatád Város­ért” emlékplakett tanácstagi mun­kájáért
• 1993. ,,Nagyatád Városért” kitün­tetés helytörténeti kutatómunkájá­ért.
• Somogy Megyei Honismereti Egyesület „Hősök könyve” pályá­zat harmadik díja. Emlékét hálá­san megőrzi Nagyatád és a kert­városi, bodvicai lakosság.

Főbb művei: 

• Bodvica története., 1989/90.
• Nagyatád és Vidéke ÁFÉSZ 45 éve a fejlődés tükrében. ,1989.
• Bodvica. Gyepük, gyalogutak, más nevezetes helyek., 1990.
• Életképek., 1991/92.
• Vízimalmok a Rinyán., 1997/98.
• A Beleznai família és a doktor., 2000. (Múltidéző VII.)
• A Duna-táj szerelmese. Ágoston Vencel festőművész., 2001. (Múltidéző IX.)
• Katonadolog., 2001.
• Mezey Mária Magdolna. A festő., 2003. (Múltidéző XIV.)
• Száll a gépmadár.,  2006.
• Sárdinecek Bodvicán., 2006. ( Múltidéző XVIII.)
• Soha többé háborút!, 2006.

The post HORVÁTH FERENC (Feri Bácsi) appeared first on NKSK - Bertók László Városi Könyvtár.

Bognár Tibor

Nagyatádon a Kereskedők Házában rendezte be üzletét, ami később inkább bemutató és kiállítóterem lett. Elvégezte az értékbecslő iskolát Pécsett szőnyeg, ásvány, festmény, érme és papír dokumentum tárgykörben.
2013-ban alapította meg a Nagyatád Helytörténet Kutató Egylet-et, melynek első elnöke is volt.
2019-ben “ilyen volt – ilyen lett” képeslapokat jelentettek meg, 2020-ban könyvkiadásra nyertek pályázatot. A könyv már csak posztumusz jelent meg. Győrben hunyt el, 2021. július 20-án.

(Kiss Attila nyomán.) 

The post BOGNÁR TIBOR appeared first on NKSK - Bertók László Városi Könyvtár.

Ludán Imre szegény családba született. Gyermekkorát meghatározta, hogy faesztergályosként dolgozó édesapja 1941-ben elhunyt. Ezután édesanyja egyedül nevelte őt és nővérét. Az iskolában kiváló eredményeket ért el, ezért az abaligeti egyházközösség ösztöndíjat biztosított számára, mely lehetővé tette, hogy Pécsen gimnáziumba járhasson. Tanulmányait továbbra is jó eredménnyel folytatta, így felvették a Pécsi Tanárképző Főiskolára. Mivel a természettudományok érdekelték, ezért a biológia-földrajz szakot választotta. A főiskolán ismerkedett meg későbbi feleségével Somogyi Margit Máriával (Ludán Imréné). A nyári szünetekben az erdőben dolgozott, hogy anyagi segítséget nyújthasson édesanyjának. Később Dunakömlődre követte Margitot, akit a főiskolai évei alatt tanárként helyeztek a településre. Innen 1952-ben már házastársakként költöztek Görgeteg-Kuntelepre. Itt tanárként dolgozott feleségével együtt, majd a Nagyatádi Járási Tanácsra került népművelőnek. A házaspár mindkét tagja sokat dolgozott a felnőttoktatásban is. 1955-ben és 1960-ban születtek gyermekeik, Imre és János. Felesége kezdeményezésére 1961 nyarán Sztálinvárosba – mostani nevén Dunaújvárosba – költöztek. Feleségével együtt a 32 tantermet számláló Ságvári általános iskolában tanított két évig, miután a Járási Tanács vezetőinek invitálására elhagyta a pedagógus pályát, és mint járási népművelési felügyelő folytatta munkáját. Munkája során mindig kiemelt figyelmet fordított a fiatal korosztályra. Volt feladata bőven: munkája részét képezte többek közt a járási falunapok, valamint a községi művelődési házak munkájának támogatása. Mindig is fejlett kritikai érzékkel rendelkezett, ezért gyakran keveredett vitába feletteseivel, de minden esetben a jobbítás szándéka vezérelte.
1971-ben Nagyatádot várossá nyilvánították, amit követően főiskolai ismerőse, a nagyatádi tanácselnök, Hamvas János több alkalommal is személyesen felkereste és kértre, vállalja el az épülő nagyatádi művelődési ház vezetését. Hosszas vívódás után igent mondott a lehetőségre. A család 1972 nyarán költözött vissza Somogy megyébe, Nagyatádra.
A még épülő létesítmény megtekintése során több javaslatot is tett, melyekkel a leendő művelődési ház funkcionális értéke nőtt volna, ám az eredeti tervektől nem lehetett eltérni. Az átadást követően néhány év alatt az épület elnyerte végső állapotát. Lehetővé vált, hogy a kibővített, feltöltéstől megtisztított alagsorban szakköri helyiségek működjenek. Évekig adott otthont a ház a zeneiskolának is. Az eredetileg széntárolónak szánt helyiségből lett a kiállító terem. A fiatalok ezúttal is fókuszban voltak, nyitvatartási időben tele volt a ház fiatalokkal. Az akkori nevén Gábor Andor Művelődési Ház munkatársai szoros együttműködésben dolgoztak a város oktatási intézményeivel: kooperációjuknak köszönhetően kiegészítették egymás tevékenységét.
Külön fejezetet érdemel Imre szakmai pályafutásának tekintetében a nagyatádi művésztelep. A
hetvenes években indult, és pár év alatt nemzetközileg is ismertté vált „műhely” a Művelődési Ház gondozásában működött. A szobrászaton kívül egyéb művészeti ágak alkotói is rendszeres
megjelenési lehetőséget kaptak Nagyatádon. A kiállítóterem és az aula folyamatos kihasználtságnak örvendett. Ezzel párhuzamosan beindult nyaranta egy képzőművészeti diáktábor is, mely a középiskolásokat várta tárt karokkal. Az oktatók a kaposvári főiskola tanárainak és más elismert művészek köreiből kerültek ki. Ez a tábor adta az ötletet és teremtette meg az alapjait a művészeti általános iskola beindításának.
Ludán Imre 1991-ben, jövőbeli támogatását és segítségét felajánlva munkatársainak vonult nyugdíjba. Nyugdíjas éveiben, időskorában minden energiáját segesdi öko-birtokára és szerető családjára fordította.
A „Kiváló népművelő” címet többször is elnyerte, de legjelentősebb elismerésének mindig is a
„Nagyatád Városért Emlékérmet” tartotta

The post LUDÁN IMRE appeared first on NKSK - Bertók László Városi Könyvtár.

Turbék Károly András

The post TURBÉK KÁROLY appeared first on NKSK - Bertók László Városi Könyvtár.

Hamvas János

The post HAMVAS JÁNOS appeared first on NKSK - Bertók László Városi Könyvtár.

The post VARGA JÓZSEF appeared first on NKSK - Bertók László Városi Könyvtár.

Gyermekkorát Nagyatádon töltötte. Szülei nagyatádi iparos emberek voltak: édesanyja női szabóvarrónő, apja szíjgyártó. Alapfokú iskoláit Nagyatádon végezte, majd Pécsre került gimnáziumba. Mindig is érdekelte a tanítás és szerette a gyerekeket, ezért érettségi után a Pécsi Tanárképző Főiskolát választotta, ahova sikeresen felvételt nyert. Mivel a háború után nagy volt a pedagógushiány, a főiskoláról már másodévben kihelyezték tanítani.
Első munkahelye Dunakömlődön volt. Méregdrága albérletben, kezdetleges körülmények között, de nagy odaadással végezte munkáját. Dunakömlődre némi késéssel követte őt későbbi férje, Ludán Imre, akivel a főiskolán ismerkedett meg. 1952-ben már házastársakként kerültek Görgeteg-Kuntelepre. Itt mindketten pedagógusként helyezkedtek el. Ludán Imréné magyar-történelem szakon végzett, mindvégig pedagógusként dolgozott. Két fiúgyermeke született, Imre és János. Időközben az országban nagy változások történtek. Sztálinvárosban sorra adták át az üzemeket, rengeteg fiatal költözött oda, nagy szükség volt a pedagógusokra. 1961 nyarán a Ludán család Sztálinvárosba költözött, melyet rövid idő múlva már Dunaújvárosnak hívtak.
A Ságvári Endre általános iskolában kezdtek tanítani. Nagy élmény volt számukra, hiszen ez az iskola akkor Közép-Európa legnagyobb alapfokú iskolája volt. 32 tanteremben, két műszakban, javarészt negyven fő fölötti osztályokban tanították az oda járó közel háromezer gyereket. A túlzsúfoltság elkerülése érdekében a városban sorra adták át az újabb és újabb iskolákat.
1963-ban Ludán Imréné már a Gorkij-téri általános iskolában kezdte az új tanévet, mint igazgatóhelyettes, majd később – az akkori igazgató nyugdíjba vonulását követően – ugyanitt
intézményvezetőként folytatta szakmai munkáját egészen 1972 nyaráig. Ekkor Nagyatádra költöztek – a település éppen az ezt megelőző évben emelkedett városi rangra.
Nagyatádon az I-es iskolában kezdett dolgozni, mint igazgatóhelyettes. Rövidesen igazgató lett, majd, amint átadásra került a II. számú iskola, átvette annak irányítását 1979-ben. 1987-ben – az akkori törvényeknek megfelelően – 55 éves korában vonult nyugdíjba az oktatási intézmény éléről. Személyéhez köthető a mai Árpád Fejedelem Általános Iskola alapfokú művészeti oktatásának beindítása. A rajz tagozat. Mint aktív nyugdíjas, élete végéig tevékenyen részt vett a város kulturális életében: amellett, hogy állandó résztvevője volt a rendezvényeknek, a múzeum munkáját is odaadóan támogatta. Munkáját számos szakmai kitüntetéssel is elismerték: több szakminiszteri elismerésben részesült, de a legbüszkébb mindig is a „Nagyatád Város Díszpolgára” kitüntetésére volt, melyet 2012-ben ítélt oda részére a város vezetősége.

The post LUDÁN IMRÉNÉ appeared first on NKSK - Bertók László Városi Könyvtár.