LUDÁN IMRE
Ludán Imre (Abaliget, 1931-04-25 – Nagyatád, 2011-03-18)
Ludán Imre szegény családba született. Gyermekkorát meghatározta, hogy faesztergályosként dolgozó édesapja 1941-ben elhunyt. Ezután édesanyja egyedül nevelte őt és nővérét. Az iskolában kiváló eredményeket ért el, ezért az abaligeti egyházközösség ösztöndíjat biztosított számára, mely lehetővé tette, hogy Pécsen gimnáziumba járhasson. Tanulmányait továbbra is jó eredménnyel folytatta, így felvették a Pécsi Tanárképző Főiskolára. Mivel a természettudományok érdekelték, ezért a biológia-földrajz szakot választotta. A főiskolán ismerkedett meg későbbi feleségével Somogyi Margit Máriával (Ludán Imréné). A nyári szünetekben az erdőben dolgozott, hogy anyagi segítséget nyújthasson édesanyjának. Később Dunakömlődre követte Margitot, akit a főiskolai évei alatt tanárként helyeztek a településre. Innen 1952-ben már házastársakként költöztek Görgeteg-Kuntelepre. Itt tanárként dolgozott feleségével együtt, majd a Nagyatádi Járási Tanácsra került népművelőnek. A házaspár mindkét tagja sokat dolgozott a felnőttoktatásban is. 1955-ben és 1960-ban születtek gyermekeik, Imre és János. Felesége kezdeményezésére 1961 nyarán Sztálinvárosba – mostani nevén Dunaújvárosba – költöztek. Feleségével együtt a 32 tantermet számláló Ságvári általános iskolában tanított két évig, miután a Járási Tanács vezetőinek invitálására elhagyta a pedagógus pályát, és mint járási népművelési felügyelő folytatta munkáját. Munkája során mindig kiemelt figyelmet fordított a fiatal korosztályra. Volt feladata bőven: munkája részét képezte többek közt a járási falunapok, valamint a községi művelődési házak munkájának támogatása. Mindig is fejlett kritikai érzékkel rendelkezett, ezért gyakran keveredett vitába feletteseivel, de minden esetben a jobbítás szándéka vezérelte.
1971-ben Nagyatádot várossá nyilvánították, amit követően főiskolai ismerőse, a nagyatádi tanácselnök, Hamvas János több alkalommal is személyesen felkereste és kértre, vállalja el az épülő nagyatádi művelődési ház vezetését. Hosszas vívódás után igent mondott a lehetőségre. A család 1972 nyarán költözött vissza Somogy megyébe, Nagyatádra.
A még épülő létesítmény megtekintése során több javaslatot is tett, melyekkel a leendő művelődési ház funkcionális értéke nőtt volna, ám az eredeti tervektől nem lehetett eltérni. Az átadást követően néhány év alatt az épület elnyerte végső állapotát. Lehetővé vált, hogy a kibővített, feltöltéstől megtisztított alagsorban szakköri helyiségek működjenek. Évekig adott otthont a ház a zeneiskolának is. Az eredetileg széntárolónak szánt helyiségből lett a kiállító terem. A fiatalok ezúttal is fókuszban voltak, nyitvatartási időben tele volt a ház fiatalokkal. Az akkori nevén Gábor Andor Művelődési Ház munkatársai szoros együttműködésben dolgoztak a város oktatási intézményeivel: kooperációjuknak köszönhetően kiegészítették egymás tevékenységét.
Külön fejezetet érdemel Imre szakmai pályafutásának tekintetében a nagyatádi művésztelep. A
hetvenes években indult, és pár év alatt nemzetközileg is ismertté vált „műhely” a Művelődési Ház gondozásában működött. A szobrászaton kívül egyéb művészeti ágak alkotói is rendszeres
megjelenési lehetőséget kaptak Nagyatádon. A kiállítóterem és az aula folyamatos kihasználtságnak örvendett. Ezzel párhuzamosan beindult nyaranta egy képzőművészeti diáktábor is, mely a középiskolásokat várta tárt karokkal. Az oktatók a kaposvári főiskola tanárainak és más elismert művészek köreiből kerültek ki. Ez a tábor adta az ötletet és teremtette meg az alapjait a művészeti általános iskola beindításának.
Ludán Imre 1991-ben, jövőbeli támogatását és segítségét felajánlva munkatársainak vonult nyugdíjba. Nyugdíjas éveiben, időskorában minden energiáját segesdi öko-birtokára és szerető családjára fordította.
A „Kiváló népművelő” címet többször is elnyerte, de legjelentősebb elismerésének mindig is a
„Nagyatád Városért Emlékérmet” tartotta
