Költészet napi szavalóverseny 2024

2024-ben 28 felsős és középiskolás, és 42 alsós vett részt a szavalóversenyünkön. Az Árpád Fejedelem Általános Iskola, a Bárdos Lajos Általános Iskola, a KSZC Nagyatádi Szakképző Iskola és a KSZC Nagyatádi Ady Endre Technikum és Gimnázium tanulói versengtek egymással. Összesen 70 fő vett részt a versenyen. (Tíz fővel többen voltunk, Bővebben……

telt el a közzététel óta

Jutalmaztuk a nyári olvasás kihívás résztvevőit

Könyves Vasárnap, azaz október 8-án jutalmaztuk meg az első nyári olvasás kihívásunk azon résztvevőit, akik legalább 6 könyvet elolvastak a kihirdetett tematikából a nyári szünet alatt. Könyves ajándékcsomagot vehetett át Gelencsér Gréta, Horváth Ádám, Horváth Luca, Kovács Máté, és Pintér Mirkó. Az idei Országos Könyvtári Napok jelmondatai közt szerepelt “a Bővebben……

telt el a közzététel óta

Sándor Anikóval találkozhattak a nagyatádiak

El Camino – az út ami hazavisz Ez volt annak az előadásnak a munkacíme, amit a nagyatádi olvasók hallgathattak meg Sándor Anikó írónő előadásában október 6-án kora este.     A program a Takáts Gyula Könyvtár jóvoltából kerülhetett megrendezésére Nagyatádon az Országos Könyvtári Napok programsorozat keretében. Az írónőt elkísérte hűséges Bővebben……

telt el a közzététel óta

Látogatás a 2023-as Budapesti Nemzetközi Képregényfesztiválon

2023 május 14-én, egy esős vasárnapi napon került megrendezésre a 18. Budapesti Nemzetközi Képregényfesztivál. A Magyar Képregény Szövetség ezen a rendezvényen adja át az Alfabéta-díjat és a Korcsmáros Pál-díjat is.   Idei videós összefoglalónkban a teljesség igénye nélkül szólaltatunk meg alkotókat. Ha érdekelnek a képregények, érdemes belenézned a tavalyi összefoglalóba Bővebben……

telt el a közzététel óta

Roma Hagyományőrző Versmondóverseny

Ismét gyermekekkel telt meg a könyvtár. 2023.04.28-án délután rendezte meg Nagyatád Város Cigány Nemzetiségi Önkormányzata hagyományos szavalóversenyét. Közel húsz éve a szavalóverseny azért indult el, hogy magyar és roma gyerekek együtt szavalják roma költők verseit – magyarul…. Ez a “valódi integráció” – ahogy fogalmazta mindig. Ha megismerjük egymás kultúráját, értékeit Bővebben……

telt el a közzététel óta

Magyar Költészet Napja 2023

A Magyar Költészet Napján a szokásokhoz híven a József Attila szobor környékén került megrendezésre a városi ünnepség. A műsor a “rakodópart” köveinél vette kezdetét, ahol a szavalóversenyünk néhány eredményesen szereplő helyezettje is elmondhatta verseit. A műsor során így hat fiatal szavalhatott: A kisebbek közül Orsós Milán, Makkos Panna, Greller Olivér. Bővebben……

telt el a közzététel óta

Költészet Napi Szavalóverseny

2023. április 4-én lezajlott a Magyar Költészet Napi Szavalóversenyünk. Hosszú évek óta rendeznek a könyvtárban szavalóversenyeket, s már nagyon régóta szokás az is, hogy a könyvtári (városi) szavalóversenyen eredményesen szereplő diákok elmondhatják verseiket a nagyközönség előtt is, a Magyar Költészet Napján rendezett városi ünnepségen. Az alsósok közül idén 41 fő Bővebben……

telt el a közzététel óta

Internet Fiesta #1 feladat

Idomítsd a robotkutyát! 😉 1. Olvasd be ezt a QR kódot: 2. Írj egy rövid programot a robotkutyának a https://makecode.mindstorms.com/ oldalon. Ez tökéletes, hiszen a szimulátoron ellenőrizni is tudod, hogy működik-e a programod. Blokk- vagy programnyelvi programozást is használhatsz! Feltétel: A program futása ne tartson tovább 1-2 percnél! Elsősorban a Bővebben……

telt el a közzététel óta

Képzelt riport a nyári közösségi szolgálatról a Bertók László Városi Könyvtárban

A nyár folyamán néhány diák nálunk végezte a közösségi szolgálatot. A szolgálat letelte után arra kértük őket, hogy foglalják össze röviden élményeiket. Nagyon kíváncsiak voltunk, hogy vajon a klasszikus sztereotípiák mennyire befolyásolták előzetes elképzeléseiket, s ehhez képest mit tapasztaltak az ittlétük során… Az alábbi „képzelt riportot” hármójuk írásos beszámolójának felhasználásával Bővebben……

telt el a közzététel óta