Á B K L M S

ÁGOSTON VENCEL

 Ágoston Vencel  (1895-1946) akvarellfestő, bodvicai születésű. Iskoláit Nagyatádon végezte. Rajztanári oklevelet a Képzőművészeti Főiskolán szerzett. Tanított Cinkotán, Egerben és Kiskunfélegyházán, majd a bajai tanítóképző tanára lett. Az 1930-as években: 1931-ben és 1935-ben Budapesten volt önálló kiállítása, majd három alkalommal Baján és helyben. A 2. világháború idején súlyos betegséget szerzett, amibe Bővebben……

telt el a közzététel óta

BAJCSI ISTVÁN

Bajcsi István (1880-1967). Testvéreivel együtt Nagyatádon született, majd édesapja mesterségét választotta. Néhai Bajcsi Imre (1844-1903) fazekasmester, gerencsér volt. A lakóház és a raktár a Petőfi utca 1-3. szám alatt volt. A használati tárgyakat, kancsókat, tálakat, köcsögöket a Széchenyi téren piaci napokon árusította a mester. (A piac a téren volt az Bővebben……

telt el a közzététel óta

BÁNHIDI (BURICS) LÁSZLÓ

Bánhidi (Burics) László (1896–­1949) polgári iskola igazgató. Középiskolai tanárként került a nagyatádi fiú iskolához, 1938-1949-ig volt a polgári iskola igazgatója. Mint  közéleti ember több egyesületnél tevékenykedett. Az Uj Somogyban jelentek meg sportcikkei, és különböző kiadványokban szociográfiái. Nagyatád    nagyközség    múltja   és jelene címen 1933-ban megírta a város monográfiáját. 1999-ben halálának 50. Bővebben……

telt el a közzététel óta

BARTHA JÓZSEF

Bartha József (1885-? ) igazgató. A képzőt Csáktornyán végezte. Működését 1908-ban kezdte. 1919-ben került Nagyatádra. 1923 óta az elemi iskola vezetője. A Járási Tanító Egyesület elnöke, az ipari iskola igazgatója és óraadója volt. 10 évig a Hitel-szövetkezet, 4 évig a Hangya ügyvezetője. 11 hónapig  az orosz  fronton  harcolt, 1915-ben fogságba Bővebben……

telt el a közzététel óta

BELEZNAI GÉZA

Beleznai Géza (1894-1933) tanár, gyermekéveit Bodvicán töltötte. Apja Beleznai István {1894), anyja Sztankó Mária. Má­sodik fiúként Géza született a családba. Az elemi iskolát Bodvicán, a négy polgárit Nagyatádon végezte. Budapesten a Képzőművészeti Főiskolán szerzett tanári diplomát, Budapesten tanított. Az I. világháború a harctérre szólította. Főhadnagyként több kitüntetés birtokosaként, sebesülten került Bővebben……

telt el a közzététel óta

BERTÓK LÁSZLÓ

Bertók László (1935-2020) író, költő. A somogyi kötődésű író, költő 1982-ben József Attila, 1989-ben Graves, 1990-ben Déry Tibor-díjat kapott, 1997-ben a Magyar Köztársaság Babérkoszorúját, 2004-ben pedig a Kossuth-díjat is átvehette. Az író, költő 1959-1965 között Nagyatádon élt és könyvtárosként dolgozott a Nagyatádi Járási Könyvtárban. A Nagyatádhoz kötődő irodalmi munkássága kiemelkedő, tevékenységével Bővebben……

telt el a közzététel óta

KÁRPÁTI ERNŐ

Kárpáti Ernő (1882-1939) tanár, iskolaigazgató. Tanulmányait a győri főgimnáziumban és tanítóképzőben végezte, A polgári iskolai tanárképzőt Budapesten a természettudományi szakon. 1908 decemberétől a helyi községi polgári fiúiskola tanára, 1914-től igazgató-helyettes, 1921-től nyugdíjazásig   igazgatóként   működött.  A   számtantanítás   gyökeres reformját hirdette. Egy praktikus szemléltetőeszközt szerkesztett, amely 1928-ban szabadalmat nyert. Az eszközt Csurgó, Bővebben……

telt el a közzététel óta

KISASSZONDY (KNAPP) JÁNOS

Kisasszondy (Knapp) János (1895-­1966) tanár. (Korabeli forrásokban Kisasszondi-ként írják. Az Életrajzi kislexikon szócikkében Kisasszondy-ként szerepelt.) Atádi családból származott. (Elődei feltételezhetően a XVIII. században a németországi Hessen tartományból települtek át Somogy vármegyébe. Az 1794-95. évi nemzetiségi összeíráson 86 német család felsorolásában a Knapp név is olvasható.) 1928-tól a polgári fiúiskola matematika-fizika Bővebben……

telt el a közzététel óta

KRAUMANN ERIK

Kraumann Erik (1907-1978) festőművész, tanár, a Sáros megyei Kisszebenben született. Iskoláit Eperjesen és Bécsben végezte. 1925­-ben a Budapesti Műegyetem Építészeti karán kezdte el tanulmányait. A harmadik évfolyam után megbetegedett. Felgyógyulása után sikeresen felvételizett a Képzőművészeti Akadémia festő­ szakán, ahol Benkhard Ágost, majd Burghardt Rezső voltak mesterei. 1936-ban kiváló eredménnyel végzett. Bővebben……

telt el a közzététel óta

KUTOR FERENC

Kutor Ferenc (1888-1970) ének-­zene tanár, karnagy, zeneszerző. Csurgón tett képesítő vizsgát 1909­-ben, a Zeneakadémián középiskolai zenetanári oklevelet szerzett. Tanárai: Antalffy Zsíros Dezső, Weiner Leó, Herzfeld Viktor, Siklós Albert. 1920-­21-ben Bodvicán tanított. 1928-tól 1940-ig nyugdíjazásáig a Pécsi Tanítóképző Intézet ének-zene tanára. Római katolikus szertartási könyve 1929-ben jelent meg, két prelúdiumos orgona Bővebben……

telt el a közzététel óta