H N

HORMAY MIHÁLY, dr.

Hormay Mihály, dr. (1898-1954) tisztiorvos. Eperjesen született. 1924­-ben Budapesten avatták doktorrá. 1927-től Lábodon uradalmi, majd községi orvos. 1933-ban házasságot kötött Kogler Júliával, a Nagyatádi Takarék Pénztár igazgatójának lányával. Négy gyermekük közül kettő orvos lett. Az első világháborúban az Egyetemi Zászlóaljban harcolt (Signum Laudis kitüntetést kapott), a másodikban mint hadi orvos Bővebben……

telt el a közzététel óta

NAGY ÁRPÁD, dr.

Nagy Árpád, dr. Fiatalon az első világháborúban az orosz frontra került, 1914-ben fogságba esett. Hazatérve folytatta tanulmányait. 1921 elején orvossá avatták a fővárosban. Két évig működött a budapesti elsőszámú női klinikán, majd a Szent István Kórház sebészeti osztályán. 1923-ban lett Göllén körorvos, majd a nagyatádi járás tisztiorvosa és a Tüdőbeteg-gondozó Bővebben……

telt el a közzététel óta

NAMÉNYI MIKLÓS, dr.

Naményi Miklós, dr. (1901-1980) főorvos, Szomolányban született Pozsony mellett. Elemi iskoláit Namesztó községben végezte. 1911-ben Nagyatádra került a család. 1919-ben Pécsett érettségizett, majd ez évben beiratkozott a budapesti Pázmány Péter Tudományegyetem orvosi karára. Diplomával 1925-ben Nagyatádra került, OTI és OTBA állást sikerült kapnia. 1928-ban választották meg községi orvosnak és a Bővebben……

telt el a közzététel óta