B É K L T

BÁRÁNY SÁNDOR, RENDESI

Bárány Sándor, rendesi (1878-1931) főszolgabíró, országgyűlési képviselő. Igalban született, iskoláit Nagykanizsán és Budapesten végezte. Jogot tanult a Pázmány Péter Tudományegyetemen. Pályáját 1899-ben kezdte Szigetváron és Tabon. 1913-ban a nagyatádi járás főszolgabírója lett. 1924-től a nagyatádi kerület országgyűlési képviselőjének választották meg. A képviselőház ülésein számos alkalommal tartott beszédet. 1924-ben Vízvár község Bővebben……

telt el a közzététel óta

ÉHN SÁNDOR

Éhn Sándor (?-1905) főszolgabíró 1903-ig. 1877-ben Lengyeltótiban szolgabíró. 1889-ben Nagyatádon főszolgabíró, 1895-ben újraválasztották. Nevéhez kapcsolódik 1890-ben a mai Széchenyi téri reneszánsz park alapítása – a korábbi vásártér helyén. 1896-ban a millenniumi ünnepségeket ő vezette (1896. május 24-25.) A díszgyűlésen járási kórház alapítását határozták el, az első adakozó ő volt, 500 Bővebben……

telt el a közzététel óta

KOVÁTS DÉNES, dr., vitéz

Kováts Dénes, dr., vitéz (1886­-1970) járási főszolgabíró. Kaposvári vasutas gyermeke. Kiváló diákként került a fővárosi jogi egyetemre, ott diplomázott. Munkáját a Somogy megyei alispáni hivatalban kezdte. 1914-ben bevonult, és mint tartalékos zászlós a szerb és orosz frontokon küzdött. 1915-ben orosz fogságba került, 5 év múlva térhetett haza. Érdemeiért Nagy Ezüst Bővebben……

telt el a közzététel óta

LITS GYULA

Lits Gyula (1846-?) országgyűlési képviselő, fehér megyei földbirtokos. Simongáton született. Tanulmányait Vácon és Pesten végezte. A jogi államvizsga letétele után aljegyző 1869-­ben. 1870-75 között Budapesten tanácsjegyző; egyidejűleg a honvédséghez lépett be és huszárfőhadnagyi rangot ért el. 1875-­ben Fehér megye megválasztotta a vaáli járás főszolgabírájának, majd 1881-ben képviselővé. Több szakbizottságnak is Bővebben……

telt el a közzététel óta

TALLIÁN ANDOR, vizeki

Tallián Andor, vizeki (1864-1940) vármegyei főjegyző, alispán, somogyi eredetű őrségi nemesi család sarja. A nemesi címet 1610-ben II. Mátyás király adományozta. A családban hat személy volt alispán. Pécsett végezte a középiskolát és a jogot. 1887-ben Tabon volt szolgabíró, 1894-ben Nagy-Atádon foglalta el a főszolgabírói hivatalt. A Polgári-iskolai Egyesület aktív tagja, Bővebben……

telt el a közzététel óta