B F G K R V

BARTHA JÓZSEF

Bartha József (1885-? ) igazgató. A képzőt Csáktornyán végezte. Működését 1908-ban kezdte. 1919-ben került Nagyatádra. 1923 óta az elemi iskola vezetője. A Járási Tanító Egyesület elnöke, az ipari iskola igazgatója és óraadója volt. 10 évig a Hitel-szövetkezet, 4 évig a Hangya ügyvezetője. 11 hónapig  az orosz  fronton  harcolt, 1915-ben fogságba Bővebben……

telt el a közzététel óta

BRUNNER JÓZSEF

Brunner József (1871-1946) takarékpénztári igazgató. Született Törökkanizsán. Pozsonyban érettségizett. Működését születési helyén kezdte, majd az óbecsei Első Takarékpénztár másodkönyvelője. Nagyatádon 1894-től a Takarékpénztár főkönyvelője, majd 25 éven keresztül nyugdíjazásáig – igazgatója. A Hitelszövetkezet és a Téglagyár ügyeit is vezette. Az I. világháború alatt a helyi Vöröskereszt Kórház gondnoka volt. Három Bővebben……

telt el a közzététel óta

BUZSÁKY JÁNOS

Buzsáky János (1883-1930). Erdőcsokonyán születettet. Tanulmányait Csáktornyán és Sopronban végezte. A Járási Takarékpénztár szolgálatába lépett 1905-ben, mint gyakornok és mint ügyvezető igazgató. Iskolaszéki, községi képviselő testületi tag és számos egyesület tagja. A háborúban, az orosz fronton megsebesült. 1918-ban, mint hadnagy szerelt le. Kitüntetései: Signum Laudis és a Károly cs. kereszt.

telt el a közzététel óta

FERENCFI (FERLINDIS) JÁNOS

Ferencfi (Ferlindis) János (1900-1975) órásmester. 100 éve él a család Nagyatádon, Háromfáról kerültek a városba. A szülők kilenc gyermeket neveltek fel. Az öt leány és négy fiúútestvér közül három az apa mesterségét örökölte. Ernő 1893-ban, János 1900-ban, József 1905-ben született. Sándor (1907) Csurgón végezte el a tanítóképzőt, igazgatóként is működött. Bővebben……

telt el a közzététel óta

GUNDY MIHÁLY

Gundy Mihály (1888-1947) igazgató tanító. Atádi család tagja, ősei a műemlék temetőkápolna alatti sírkamrában nyugszanak. 1908-ban a csurgói tanítóképzőben végzett. 1910-től haláláig a henészi iskola igazgatója volt. Tisztségei: a Polgári Olvasókör vezetőségi tagja, levente főoktató, a Lövészegylet főlövésze, népművelési előadó, községi képviseleti tag.

telt el a közzététel óta

KÖNŐZSY (SENKÁR) LAJOS, dr.

Könőzsy (Senkár) Lajos, dr. (1915-1948). Nagyatádon született. Iskoláit a helybeli Elemi Népiskolában kezdte. Az esztergomi bencés gimnáziumban folytatta tanulmányait, innen került az esztergomi kis szemináriumba. Kitüntetéses érettségivel 1933-ban, az akkori Főpásztor a Budapesti Hittudományi Karra küldte a tehetséges fiatalembert. Egyetemi évei alatt a legabsztraktabb kérdések érdekelték. Elemi erővel vonzódott a Bővebben……

telt el a közzététel óta

RUTTNER ANDOR

Ruttner Andor (1894-1966) igazgató, tanító. Nagyatádon született, unokatestvére volt Babay József írónak. A polgári iskola elvégzése után a csurgói tanítóképzőn szerzett oklevelet. 1914-től az első világháborúban harcolt. Fogságba került, és ott megtanult oroszul és németül. A háború után a bodvicai iskola igazgatója lett. Sokoldalú pedagógus volt, az irodalom mellett szerette Bővebben……

telt el a közzététel óta

VARGA JÓZSEF

Varga József, az Ady Endre Gimnázium igazgatója, 1953 óta élt a városban. 40 éven át a gimnázium tanára, 1993-ig, nyugállományba vonulásáig az intézmény igazgatója volt. Iskolát teremtett, melyben helyet kapott a város és a térség munkaerő-szükségleteinek megfelelően az egészségügyi szakközépiskolai képzés is. Az iskola munkájának színvonalát minősítette, hogy az itt Bővebben……

telt el a közzététel óta