A B F H K M P R S T V

VÁRKONYI JÓZSEF

Várkonyi József (1905-1979) mű- és tájkertész. Somogy megyében született. Egyik testvére a Titanicon utazva 1912-ben eltűntté lett nyilvánítva. Sógora felkarolta, aki Nagyréden a Zichy család birtokán volt főkertész és 7 nyelven beszélt, mindvégig tanítómestere volt. Először a kivadári Somssich családnál, majd a Lelbach uraságnál volt alkalmazva. Véglegesen Nagyatádra került főkertésznek. Bővebben……

telt el a közzététel óta

VERESS DEZSŐNÉ, dr.

Veress Dezsőné, dr. (1910-1992) tanítónő. Gál Erzsébetként Erdélyben született. Tízéves korában még menekült volt Magyarországon. Szegeden diplomázott, később Budapestre került, ahol a Szociális Testvérek Egyesülete alapítójának, Slachta Margitnak titkárnője volt. 1938-ban kötött házasságot Veress Dezső, dr. ügyvéddel. Lakásuk Nagyatádon a tűzoltó szertár mellett állt. Sokoldalú társadalmi tevékenység jellemezte a házaspárt. Bővebben……

telt el a közzététel óta

VINCZE BÉLA

Vincze Béla (1893-1962) mechanikus (Cérnagyár). 1923-ban került a Mez Rt. tulajdonában álló új gyárba. A német, majd angol tulajdonosok csak kiváló szakembereket alkalmaztak. Vincze Béla, mint ember is kiváló volt. 1944 decemberében, mikor harctérré vált Nagyatád, a gyár pedig német főhadiszállássá, Vincze Béla az üzem pincéjét kórháznak rendezte be. Az Bővebben……

telt el a közzététel óta