Magyar Költészet Napja 2023

Szerző: root1 Közzétéve:

A Magyar Költészet Napján a szokásokhoz híven a József Attila szobor környékén került megrendezésre a városi ünnepség. A műsor a “rakodópart” köveinél vette kezdetét, ahol a szavalóversenyünk néhány eredményesen szereplő helyezettje is elmondhatta verseit.

A műsor során így hat fiatal szavalhatott:

A kisebbek közül Orsós Milán, Makkos Panna, Greller Olivér.

Panna és Milán a Bárdos Lajos Sport Általános Iskola és AMI tanulója, Olivér az Árpád Fejedelem Általános Iskolából érkezett. Milán a versmondó versenyünkön az 1-2 osztályosok között az első helyet szerezte meg. Olivér a 3-4 osztályosok korcsoportjában volt 3. helyezett, Panna pedig ugyanezen korcsoport különdíjasa volt.

 

 

 

 

 

 

A nagyobbak közül Nagy Bertin Marcell, Tamás Bettina és Csabi-Tóth Zsolt vehetett részt az ünnepségen a versével.

Nagy Bertin Marcell a Bárdos Iskola tanulója, szavalóversenyünkön az
5-6. osztályosok között az első helyet szerezte meg.

 

Csabi-Tóth Zsolt a középiskolások között volt első helyezett, Bettina pedig ugyanezen korcsoportban harmadik, mindketten KSZC Nagyatádi Ady Endre Technikum és Gimnáziumból jöttek.

   

Ormai István polgármester József Attila költészetét és korát idézte meg – a versbéli rakodópart alsó kövén ülve.

Fejér Zoltán és Hosszú Kata a Czindery Szépmíves Céh tagjai a NaF!gyelj Bájoló Kórusával kiegészülve adták elő Madách Imre “Az ember tagédiája” c. művének egy részletét.

A József Attila szobornál Harkály Gyula, Pausa Tímea és Farkas Zoltán énekeltek megzenésített verseket.