KOMMEN ELEK, dr.

Kommen Elek, dr. (1868-1923) ügyvéd. Nagy-Atádon született. Az egyetemet Budapesten végezte, 1893-ban ügyvédi irodát nyitott. A Somssich és Széchenyi családok jogtanácsosa volt. Ügyvédbojtárokat foglalkoztatott irodájában, akik idővel a környék neves ügyvédei lettek. A Járási Takarékpénztár és a Római Katolikus Egyház ügyésze volt. Egyúttal a vármegye törvényhatóságának bizottsági tagja is. Az Bővebben……

telt el a közzététel óta

KOSSA JÁNOS ZOLTÁN

Kossa János Zoltán (1875-?) sütőmester. Cegléden született és ugyanitt szabadult. Budapest, Szeged, Kolozsvár, Szolnok kiváló mestereinél gyarapította szakismereteit. Kenyérsütödéjét 1910-ben alapította. Egy segédet, két tanoncot foglalkoztatott. A világháborúban 7 hónapot az olasz és orosz fronton töltött. 1910-ben feleségül vette Pálffy Máriát.

telt el a közzététel óta

KOVÁCS KÁROLY KALLISZT, pater OFM

Kovács Károly Kalliszt, pater OFM (1887-1937) ferences házfőnök. Buda­pesten született, Pozsonyban szentelték pappá 1910-ben. Fiatalon került Nagyatádra a ferences rendházba. 1933-36-ig a rendház vezetője volt. A polgári fiúiskolában 12 évig hittant oktatott, a katolikus elemi és polgári leányiskolában pedig igazgató volt. A Mária Kongregáció egyházi elnöke és a cserkészcsapat vezetője Bővebben……

telt el a közzététel óta