B J K M P S V

BAKÁCS TIBORNÉ, dr.

Bakács Tiborné, dr. ( – 2018) Pécsett született. A sors úgy hozta, hogy Somogy megyébe került. Az általános iskolát Csurgón és Segesden végezte, majd a középiskolai tanulmányait az Ady Endre Gimnáziumban folytatta.1963-ban érettségizett. Ezt követően 1973-tól felsőfokú általános igazgatási és pénzügyi szakon tanulmányokat folytatott.  Oklevelét 1975-ben kapta meg. 1961. július Bővebben……

telt el a közzététel óta

JÁMBOR PÉTER

Jámbor Péter (1889-1954) festő és üveges mester. Kaposvárott végezte el iskoláit. 1914-ben katonai behívót kapott és a frontra került. Sebesülten 50%-os hadirokkantként került ki a kórházból, iparát nem tudta folytatni. 1918-ban Rinyaszentkirályra költözött családjával, munkalehetőséget vállalva. A Mándy-birtok bérlőjénél elvállalta a halastó és kisvasút építésének irányítását. Gyermekeit taníttatta, két fia Bővebben……

telt el a közzététel óta

KOVÁTS DÉNES, dr., vitéz

Kováts Dénes, dr., vitéz (1886­-1970) járási főszolgabíró. Kaposvári vasutas gyermeke. Kiváló diákként került a fővárosi jogi egyetemre, ott diplomázott. Munkáját a Somogy megyei alispáni hivatalban kezdte. 1914-ben bevonult, és mint tartalékos zászlós a szerb és orosz frontokon küzdött. 1915-ben orosz fogságba került, 5 év múlva térhetett haza. Érdemeiért Nagy Ezüst Bővebben……

telt el a közzététel óta

MALACHOWSKY LÁSZLÓ

Malachowsky László (1882-?) járásbíró. Kolozsváron született 1882-ben, ott járt középiskolába. Jogi tanulmányait is ott végezte, diplomája is onnan való. 1919-ben került Kaposvárra a törvényszékre. 1921-ben Kiszely után Nagyatádon járásbíró, 1926-tól járásbíróság elnöke. Társadalmi tisztségei: Köztisztviselők Társkörének elnöke, Polgári Lövészegyleti elnök, Turul Sportegyleti elnök. Az első világháborúban a déli fronton küzdött, Bővebben……

telt el a közzététel óta

MAYER ISTVÁN

Mayer István (1872-1949) órás és ékszerész, a Csallóközben született Somorján. Sikeresen végezte el az elemi és polgári iskolát. Édesapja Mayer Károly órásmester mellett kezdte el tanulni az órásipart. Mint segéd Pozsony, Salgótarján, Magyaróvár, Kaposvár, Budapest, Bécs legjobb mestereinél gyarapította ismereteit. 1898-ban önállósította magát és Nagy-Atádon megnyitotta üzletét a Széchenyi tér Bővebben……

telt el a közzététel óta

PATAKI VINCE, dr.

Pataki Vince, dr. (1901-1981) főjegyző. Lakócsán született. Iskoláit Pécsett a cisztercitáknál majd a jogi egyetemen végezte. A közigazgatásban kezdte meg működését, mint segédjegyző Nagyatádon, 1936-ban. Majd Csökölyön volt jegyző. 1941-től lett Nagyatád főjegyzője a legnehezebb időben. Az állóharc idején 1944-ben a templom kriptájából irányította a hadigondozottak segélyezését, a közigazgatást. A Bővebben……

telt el a közzététel óta

PUSKÁS LAJOS

Puskás Lajos (1923-1996) esperes. Somogyszobi vasutas-családban született, Csurgón járt középiskolába. A veszprémi papnevelő intézet után 1949-ben, Kaposváron szentelték pappá. Nagyatádra már esperesként került 1970-ben. Nyugdíjazásáig (1989) mint a város plébánosa áldozatos munkát végzett hívei és az egyházi épületek megmentése érdekében. 1994-ben „Nagyatád városáért” kitüntetésben részesült.

telt el a közzététel óta

SEBESTYÉN EDE

Sebestyén Ede (1875-?) hírlapíró. Nagyatádi születésű, kaposvári diák, budapesti hírlapíró: 1897 óta. 1895-től Oroszországban az orosz irodalmat tanulmányozta. Szerkesztette a Könyv és a Könyvtári Szemle c. irodalmi lapokat, a Gyermekvédelem Lapját, valamint a Déli Hírek hétfői lapot. 1903-ban az egész évet Bukarestben töltötte a román nemzetiségi politika tanulmányozása végett. Megjelent Bővebben……

telt el a közzététel óta

SEBESTYÉN KÁROLY

Sebestyén Károly (1872-1945) tanár és író. Gyermekéveit Somogyban Nagyatádon és Kaposváron, egyetemi éveit Budapesten, Lipcsében és Berlinben töltötte. 1895-ben Budapesten főgimnáziumi tanár lett. 1912-től az országos színművészeti akadémia tanára. 1904-től a Budapesti Hírlap vezető munkatársa és a Pester Lloyd belső munkatársa. Sok irodalmi és művészeti cikket írt különböző tudományos folyóiratokba. Bővebben……

telt el a közzététel óta

SURÁNYI MÁRTON, dr.

Surányi Márton, dr. (1886-1945) körorvos. Tíz évig volt a város körorvosa. Somogyvámoson született, Kaposváron érettségizett. Orvosi diplomát Budapesten szerzett, 1909-ben avatták doktorrá. Sebészként körbejárta a monarchiát: Nagyvárad, Prága, Szabadka, majd 1914-18 között katonai szolgálat következett. Kitüntetései: Arany Érdemkereszt és a Magyar Vöröskereszt Tiszti Jelvénye, melyeket mint ezredorvos érdemelt ki. A Bővebben……

telt el a közzététel óta