Ismét gyermekekkel telt meg a könyvtár. 2023.04.28-án délután rendezte meg Nagyatád Város Cigány Nemzetiségi Önkormányzata hagyományos szavalóversenyét.
Közel húsz éve a szavalóverseny azért indult el, hogy magyar és roma gyerekek együtt szavalják roma költők verseit – magyarul…. Ez a “valódi integráció” – ahogy fogalmazta mindig. Ha megismerjük egymás kultúráját, értékeit az talán közelebb hoz minket egymáshoz. A gyerekek jól érzik magukat együtt, olykor barátságok is szövődtek. S azóta, hogy először megrendezték már felnőtt egy generáció… Ezt idézte fel Ignácz János a CNÖ elnöke köszöntőjében.
Molnár Ildikó a zsűri elnöke, aki a kezdetek óta segítője Jánosnak a versmondó verseny szervezésében szintén köszöntötte a gyermeket.
A mostani alkalomra a Nagyatádi Általános Iskola Árpád Fejdelem Tagintézményéből és a Nagyatádi Bárdos Lajos Sport Általános Iskola és AMI-ból, valamint Mesztegnyőről érkeztek gyermekek. A legtöbben talán a Kossuth-díjas Bari Károly költészetét találták magukhoz valónak, de más ismert roma költő verse is elhangzott a gyermekek előadásában.
A zsűri tagjai voltak: Ignácz János (CNO elnöke), Molnár Ildikó, Pallai Lászlóné (a Humán Közszolgáltatások Bizottságának elnöke), Kóczián Zoltán Gergely (könyvtárvezető) – A zsűri elnöke Molnár Ildikó volt.
Helyezettek lettek az alsósok közül:
I. hely: Bogdán Szintia (Árpád isk.)
II. hely: Tarlós Lilla (Árpád isk.)
III. hely: Bogdán Klaudia (Árpád isk.)
Különdíjas lett: Pfeiffer Hanna (Árpád isk.)
A felsős korcsoportban:
I. hely: Szabados Kíra (Bárdos)
II. hely: Orsós Balázs (Bárdos)
III. hely: Kalányos Kornél (Árpád)
Különdíjas lett: Orsós Milán (Mesztegnyő)
Gratulálunk a résztvevőknek!
Aki szeretne megismerkedni roma költők munkáival, annak ajánljuk bibliográfiánkat!
2023 május 14-én, egy esős vasárnapi napon került megrendezésre a 18. Budapesti Nemzetközi Képregényfesztivál. A Magyar Képregény Szövetség ezen a rendezvényen adja át az Alfabéta-díjat és a Korcsmáros Pál-díjat is. Idei videós összefoglalónkban a Bővebben...…
A Magyar Költészet Napján a szokásokhoz híven a József Attila szobor környékén került megrendezésre a városi ünnepség. A műsor a “rakodópart” köveinél vette kezdetét, ahol a szavalóversenyünk néhány eredményesen szereplő helyezettje is elmondhatta verseit. A Bővebben...…
2023. április 4-én lezajlott a Magyar Költészet Napi Szavalóversenyünk. Hosszú évek óta rendeznek a könyvtárban szavalóversenyeket, s már nagyon régóta szokás az is, hogy a könyvtári (városi) szavalóversenyen eredményesen szereplő diákok elmondhatják verseiket a nagyközönség Bővebben...…