B D G J L M N P S T V

NAMÉNYI MIKLÓS, dr.

Naményi Miklós, dr. (1901-1980) főorvos, Szomolányban született Pozsony mellett. Elemi iskoláit Namesztó községben végezte. 1911-ben Nagyatádra került a család. 1919-ben Pécsett érettségizett, majd ez évben beiratkozott a budapesti Pázmány Péter Tudományegyetem orvosi karára. Diplomával 1925-ben Nagyatádra került, OTI és OTBA állást sikerült kapnia. 1928-ban választották meg községi orvosnak és a Bővebben……

telt el a közzététel óta

PATAKI VINCE, dr.

Pataki Vince, dr. (1901-1981) főjegyző. Lakócsán született. Iskoláit Pécsett a cisztercitáknál majd a jogi egyetemen végezte. A közigazgatásban kezdte meg működését, mint segédjegyző Nagyatádon, 1936-ban. Majd Csökölyön volt jegyző. 1941-től lett Nagyatád főjegyzője a legnehezebb időben. Az állóharc idején 1944-ben a templom kriptájából irányította a hadigondozottak segélyezését, a közigazgatást. A Bővebben……

telt el a közzététel óta

SINKOVITS MÁRIA

Sinkovits Mária (1890-1971) tanárnő. Pozsonyban született, domonkos szerzeteseknél tanult Kőszegen, maga is szerzetesnek készült. Törékenysége nem bírta a nehéz feltételeket. Édesanyja és nővére Atádon éltek, hozzájuk jött. 1936-tól nyugdíjazásáig magyar nyelv és irodalmat és sok mást is tanított a polgári fiúiskolában. Nő létére nagy tekintélye volt a fiúk előtt, értékelték Bővebben……

telt el a közzététel óta

SZABÓ KÁLMÁNNÉ BURITS ETELKA

Szabó Kálmánné Burits Etelka (1894-1978) háziasszony, zászlóanya. Apja Burits Lukács, férje Szabó Kálmán, a Szabó-Burits cég vezetője, testvére Burits Pál, a Járási Takarék Pénztár igazgatója és a Konzervgyár alapítója (férje is alapító tag). Polgári iskolát végzett. 1918-ban kötött házasságot. 6 gyermekük született, mind jeles emberek lettek. Férjének munkatársa. Nőegyleti tagként Bővebben……

telt el a közzététel óta

SZMODICS SZILÁRD

Szmodics Szilárd (1877-1916) tanár, polgári iskolai igazgató. 1903 augusztus 20-án Nagy-Atád polgárainak meghívására polgári fiú és leányiskola szervezését vállalta. Azonban nemcsak az iskoláért tevékenykedett, hanem Nagyatád fejlődéséért is. Az I. világháború a további terveit megakadályozta. 1914 november 14-én vonult be Pécsre, ahonnan a déli, majd az északi harctérre vezényelték. 1916 Bővebben……

telt el a közzététel óta

TALLIÁN ANDOR, vizeki

Tallián Andor, vizeki (1864-1940) vármegyei főjegyző, alispán, somogyi eredetű őrségi nemesi család sarja. A nemesi címet 1610-ben II. Mátyás király adományozta. A családban hat személy volt alispán. Pécsett végezte a középiskolát és a jogot. 1887-ben Tabon volt szolgabíró, 1894-ben Nagy-Atádon foglalta el a főszolgabírói hivatalt. A Polgári-iskolai Egyesület aktív tagja, Bővebben……

telt el a közzététel óta

TALLIÁN GYULA, vizeki

Tallián Gyula, vizeki (1848-1915) somogyi főispán. Az eötvösi ágból származik. Gimnáziumi tanulmányait pécsi cisztercitáknál végezte. A jogi és államtudományi tanfolyamot elvégezve 1871-ben ügyvédi diplomát nyert Budapesten. 1870-ben Somogy megye aljegyzője. 1872-ben a nagyatádi járás szolgabírájává, 1899-ben a vármegye alispánjává lett. 1893-ban főispánná nevezték ki. Számtalan megyei egyesületnek volt vezetőségi tagja Bővebben……

telt el a közzététel óta

VISI IMRE

Visi Imre (1852-1889) publicista. Nagyatádon született. Apja Visy Pál nagyatádi, majd megyei tisztifőorvos volt. Apai nagynénje Visy Jozefa, a nagyatád második gyógyszerészének Jobst Jánosnak a felesége volt. Középiskoláit Kaposvárott és Nagyszombaton végezte. Jogot hallgatott Pécsett és Budapesten, de már diák korában hírlapírói pályára lépett 17 évesen. Dolgozott a Pesti Naplónak, Bővebben……

telt el a közzététel óta