HORVÁTH SÁNDOR, dr.
Horváth Sándor, dr. (1884-1956) filozófus, egyetemi tanár, teológus. Nagyatád szülötte. A tehetséges kisiskolást tanítói felkarolták, már lángésznek tartották. 1903-ban belépett a domonkos rendbe. Tanulmányait Svájcban, a freiburgi egyetem teológiai karán fejezte be. 1909-ben szentelték pappá, 1913-ban avatták bölcsészdoktorrá. 1918-ig a grazi főiskolán tanított. 1918-tól 1922-ig az akkori osztrák-magyar rendtartomány főnöke volt. Tanárként működött a római Collegium Angelicumban és a svájci Freiburgban. 1938-ban a budapesti domonkos-rend tanára és igazgatója lett. 1942-től 1948-ig a Pázmány Péter Tudományegyetem tanára volt. Művei: A Szentlélek hárfája (1927); Katolikus közélet (1928); A vallásos erényről (1929, Róma); Az emberi akaratról (1930); Aquinói Szent Tamás (1924). A 20-as évek Európa-hírű alakja. Székesfehérváron a cisztercita templom kriptájába temették.
