KISS ARISZTID ISTVÁN, pater OFM
Kiss Arisztid István, pater OFM (Pápa, Veszprém vm., 1867. aug. 9.-Andocs, 1913. ápr. 6.): hitszónok.
Pápán végezte el a gimnázium alsóbb osztályait, majd 1884 augusztus 10-én belépett a Mariánus Ferences Rendtartományba. Bölcsészetet Nagyszombaton, teológiát Esztergomban és Pozsonyban hallgatott. 1890-ben szentelték áldozópappá Veszprémben.
1896-ban Székesfehérváron hitszónok, hitoktató és a Katolikus Kör titkára.
1904-ben Budapesten házfőnök, majd az 1905-ös év során 2 hónapos szentföldi missziót teljesített.
Távozása a Kis Ujság névtelen cikke miatt botrányosra sikeredett…
“A ferencrendi zárdafőnök eltűnt.
A budapesti belvárosi ferencrendi zárdának nagy szenzációja van. A rendnek három tagja egymás után tűnt el a szigoritottan megrendszabályozott zárdából. A három eltűnt ferencrendi szerzetes között van a zárda főnöke is Aristides gvárdián. […]
Kora reggel ugyanis a konyha kezelésével megbízott testvér jelentkezett a zárdafőnöknél Aristides fráternél, hogy az aznapi ebéd menüjét megállapítsa. Amikor a zárdafőnök szobájába lépett, az ámulattól majdhogy kővé nem meredt. A zárdafőnök szobája üres volt. Az ágy érintetlenül állott a sarokban, a szobában csomagolás jelei látszottak. Minden a helyén volt, csak éppen a főnök meg az utazótáskája hiányzott. A konyhatestvér nyomban fellármázta a zárdát és hosszas kutatás után megállapították, hogy Aristides fráter nyomtalanul eltűnt. Már az éjszakát sem töltötte a kolostorban. A gvárdiánnak a múlt hét óta hírét sem hallották, a zárdában pedig nagy a fejetlenség és felfordulás. A fráterek zúgolódnak, elégedetlenek. A kolostornak most nincs főnöke és a rend ügyeit ideiglenesen Antonius fráter intézi. ”
1905. május 16. Kis Ujság
Másnap május 17-én helyreigazításra kötelezték az ország szinte összes vezető lapját:
“Az eltűnt gvardián.
Az Országos Pázmány Egyesület védőirodájától vettük az alábbi sorokat:
Több fővárosi lap írt a M. Hírlap nyomán a belvárosi ferencrendiek gvardiánjának eltűnéséről. Emlegetnek — mint ilyenkor szokás, — mindenfélét, többek közt azt is, hogy a gvardián elhagyta volna a kolostort, mert megunta a nagyon szigorú életmódot.
Ez állításra vonatkozólag közzé tesszük, hogy P. Kiss Arisztid pécsegyházmegyei világi pap volt, aki épen azért lépett a ferencrendiek közé, mert a rend szabályait megszigorították.
Ami pedig a gvardián eltűnését illeti, hiteles adatok szerint megállapítható, hogy folyó év április 27-én a magyarországi provinciális kézbesítette P. Kiss Arisztidnek, a budapesti rendház gvardiánjának a rend generálisától érkezett rendelkezést, melynek értelmében P. Kiss Budapestről a szentföldi miszszióba helyeztetett át, ahol reá szükség van.
P. Kiss április 30-án este hagyta el a fővárost és Triesztből a Szentföldre indult, ahová szerencsésen meg is érkezett.”
1905. május 17.
Az eset oly nagy port kavart fel, hogy a beteges atya még onnan messziről is szükségét érezte megvédeni magát és rendjét – Az őt ért támadásra így válaszolt:
“Tekintetes szerkesztőség!
Alázattal felkérem a tekintetes szerkesztőséget és az összes katholikus és keresztény szellemű lapokat, hogy szíveskedjenek megcáfolni mindazt, amit távozásomról a zsidó-liberális lapok írtak.”
Jegyezzük meg: Arisztid felé már torzítva juthattak el a hazai hírek, hiszen nyomát csak egyetlen lapban találtuk meg eddig a tényleges rágalomnak. Ellenben a helyesbítést minden nagyobb lap tisztességgel lehozta.. -kivéve magát a rágalmazást elkövető Kis Ujságot. Bár a források a Magyar Hírlapot okolták, hogy annak nyomán terjedt a butaság. – Sajnos a Magyar Hírlap 1905 májusi számai nem elérhetőek online, hogy ezt azonnal ellenőrizni is tudjuk. Az viszont egyértelmű volt, hogy a Kis Ujságban megjelent cikk írója koránt sem törekedett a valóság kiderítésére. Sőt, a gvardián eltűnését összemosta két másik esettel – ahol valóban más okból távoztak a rendből a testvérek… (persze, ki tudja annak is mennyi a valóságalapja…) Akárhogy is, teljesen elképzelhető szituáció az, hogy Arisztid, aki már csak hallomásból értesülhetett az események ilyen alakulásáról esetleg szintén félre lett informálva… Bocsássuk meg neki ezt a tévedését! Folytassuk a levelet:
“Cáfolatnak elég volna az a körülmény, hogy magam kértem magamat szentföldi misszionáriusnak, mely régi vágyam volt s reá hivatást éreztem.
Azután, hogy a szerzet belügyeit és magánügyeit nem tartozunk a nagy nyilvánosság elé vinni.
Megkapván Rómából a szentföldi misszióra a kinevezést, a törvényszabta módon lemondtam hivatalomról és átadtam utódomnak a tartományfő jelenlétében és közreműködésével.
Hát ez is nyomtalanul eltűnés?
Igaz, nem csaptam zajt azzal, hogy misszionárius leszek, a legszűkebb körben búcsúztam el. Úgy hiszem, ez az eljárás egy szerzetesnél indokolva van. Nem is untam meg a szerzetesi fegyelmet, hiszen itt keleten a legszigorúbban tartjuk a rend szabályait.
Igaz, hogy elfelejtettem távozásomat, szándékomat, elhatározásomat bejelenteni a nevezett sajtónak, ez tőlem szarvashiba volt.
De annyit mondok, hogy itt az «ázsiai állapotok» között, a török, arab, a szakadár orosz és a zsidó fanatizmussal szemben nagyobb oltalomban részesülünk, mint a művelt Európában, ott bántatlanul nyúlhatnak a szerzetes és a pap becsületébe megtorlás nélkül, mert értik a módját. Igazán ázsiai állapot az, ami Magyarországon, főleg Budapesten van, ahol a pap, a szerzetes folytonos céltáblája az elvetemült sajtónak. Itt még egy ferde tekintet sem marad megtorlás nélkül!
Már majd 30 éve annak, hogy a Szentföld zarándokainak nem volt magyar vezetője, gyóntatója, tolmácsa a Szentföldön. Erre vállalkoztam én, elhagyva hazámat s mindazt, ami emberileg még leköthet egy szerzetest. S íme így kommentálják ellenségeink, hogy nyomtalanul eltűntem, csak szenzáció legyen belőle! Nem is törődtem volna vele, ha szent rendem reputációja és a jó meggyőződésű híveknek a megtévesztéstől való megmentése ezt nem kívánná. Egyúttal felkérem a katholikus és keresztény érzelmű lapokat, hogy jelen soraimnak adjanak helyet, mert sem elfoglaltságom, sem gyenge egészségi állapotom — majdnem mindig forró láz gyötör — nem engedi, hogy védelmemet több lapnak megirhassam.
Egy kezdő misszionárius sokkal is jobban le van kötve, hogy irodalmi, sajtóbeli polémiákba bocsátkozhasson. Kérésem megújítása mellett maradtam a tekintetes, szerkesztő urnak régi híve :
P. Kiss Arisztid, szentferencrendi áldozár s szentföldi magyar misszionárius.
Jeruzsálem, 1905. junius 4.”
Hazatérve előbb Szombathelyen, majd Sümegen volt, ahonnan 1906 szeptembere előtt Nagyatádra került. Itt áldozópap, házfőnök, valamint két és fél évig oktat katolikus hittant és latint a Polgári Fiúiskolában. A Nagyatádi Szabad Lyceum Egyesület lelkes tagja, többszöri előadója. 1909-től rövid Sümegi tartózkodás után Kaposváron, majd Andocson élt.
Munkái:
- Lelki ibolyák. Oktató imakönyv a szónokok számára. Veszprém, 1894.
- Szent beszéd, melyet a veszprémi szt Ferencrendiek tp-ában Jézus sztséges szívének szobra megáldásakor mondott. Uo., 1894.
- Vezérkönyv Jézus legszentebb szívéről nevű társulat ájtatosságaihoz. Uo., 1895. (2. kiad. 1902)
- Szerafikus. Oktató imakönyv a Szent Ferenc-rendi laikus testvérek számára. Bp., 1902.
- Szemelvények a 18. sz. iskoladrámákból. Magyarra átírta P. Kiss Arisztid. Nagyatád, 1908. (Klny. Nagyatádi Hírl.)
- Tíznapi lelki magány a szent kereszt tövében. Írta Hardy Schilden. Latinbólból fordította: P. Kiss Arisztid. 7. kiad. Kolozsvár, 1919. (Uaz ismeretlen szerző után lat-ból. Uo., 1919)
- 1895: a Fejérmegyei Napló munkatársa.
- 1906-1909: A Nagyatádi Hírlap tárcairója
- 1903. I-1909. XII: a kolozsvári Szt Ferenc Hírnöke társszerkesztője
Így írnak róla a Nagyatádi Hírlapban 1909-ben:
“[…] szeretetre méltó egyéniségével megnyerte embertársainknak ragaszkodását, ki nagy tudásával, rendkívüli munkásságával – nagy hivatalos elfoglaltsága közepett is – tevékeny részt vett kulturális mozgalmaink minden néven nevezendő ágában, valamint, mint lapunk munkatársa, annak felvirágoztatásában […]”
A búcsú oly fájdalmasnak hat, mintha csak gyászbeszédet olvasna az ember, pedig csak áthelyezésről volt szó, amit egyébiránt az atya sem ellenzett…
Számos vallásos irodalmi munkája mellett például három iskoladrámát is fordított latinból, amit folytatásokban a helyi lap közölt. Benyák Nyomda később különnyomatot is készített belőle – aminek bevételeiből – tessék megkapaszkodni! – sem a nyomda-kiadó, sem a szerző nem a saját vagyonát gyarapította. Nemes egyszerűséggel a Polgári Fiúiskola Könyvtára javára ajánlották fel az összeget…
