SÁRDI (SÁRDINECZ) FERENC
Sárdi (Sárdinecz) Ferenc (1883-1941) kiváló művész-tanár. Édesapja Sárdinecz József jó nevű iparos volt. Az elemit a helyi állami iskolában végezte el. Erdélyben, Zalatnán szobrászati iskolát végzett. Mint őstehetség Budapesten folytatta tanulmányait, ahol elvégezte a 4 éves Iparművészeti Főiskolát. Okleveles iparművészként Nyitrán tanított 12 évig. 1919-ben visszatért Somogyba, ahol a helyi polgári iskolában 22 éven át tanított. Életműve kettős: mint tanár és művész. A művészet elhivatott papja volt, a szépet és jót szoborba véste és mintázta. A Széchenyi téri parkban 1924-ben elhelyezett Hősök emlékszobrát megtervezte, kivitelezte barátja, Orbán Antal. A Faluszövetség 1923. évi kiállításán aranyéremmel tüntették ki. 1938-ban elkészítette az intézet országzászlójának kicsinyített mását. A Tankerületi Főigazgatóság magas elismerésben részesítette. A Berzsenyi Társaság, az iparostanonc iskola felügyelő bizottságának rendes tagja, a Keresztény Nőegylet, a Tüdőgondozó Egyesület, a Turul Sportegylet pártoló tagja, a Turul Bajtársi Szövetség Végvár törzsének dominiusa volt.